máme

ma főztem és hárman falták felfele, nekem meg dagadt a májam. mondtam is, hogy sose hittem volna, de úgy érzem magam, mint egy jiddise máme, akinek az az öröm, ha etet és esznek előtte (mondjuk ez inkább máme-specifikus, nem kell jiddise :). mindenesetre az egyik evő erre azt mondta, vigyorogva, hogy na majd úgyis kiderül valami. én meg csak vigyorogtam, bár ő valami zabira gondolt, mondtam, hogy az van mellesleg. és jól esett, hogy azt mondta, hát akkor meg is van, mondtam, de nem anyai ágról, mondta, az nem baj. jó érzés, hogy azért igenis lesz olyan, aki el fog fogadni, még ha lesz olyan is, akinek csak egy betért maradok. mondjuk a lényeg az, hogy nekem az leszek, én tudni érezni fogom, ill. már érzem. a tartalom megvan, most már csak formába kell öntenem. mint egy szerződés, ami csak írásos formában érvényes.