2009. február 19., csütörtök

tegnap megint ottmaradtunk óra után, további kikérdeződésre. nagyon jó ez, egyszer már volt, a ióma, a rabbi meg én, és elvileg kikérdezi, amit tanultunk, meg gyakorlatilag is, d eközben egy csomó mindenről dumálunk is, és kötetlen és jó. ismételten mindig megállapítjuk, hogy a rabbi jó fej és felfogása illeszkedik ahhoz, ahogy mi ezt az egészet elképzeljük. hagyománytartó, szigorú, de mégis elfogadó, racionális, de megértő, és fiatal. meg még sok más, de a lényeg, hogy valami olyan elegye a réginek, a folyamatosságnak, a hagyománynak és az újnak, az jövőnek, hogy az roppant üdítő.

és azt mondta, hogy szeretné, ha peszachra már be lennénk térve :)))). úgyhogy most folyik tovább a tanulás és csúcsosodik.

meg azt is, hogy ha majd már bent vagyunk, jó egy éve, és csináljuk és szeretjük és még járunk hozzá, meg van kedvünk, akkor segíthetnénk majd más betérőket tanítani. merthogy mi átéljük, meg meg is tanuljuk, és nem utolsó sorban tehermentesítenénk is őt egy picit, merthogy elég sok ember jön hozzá (ami a fentiek ismeretében nem csoda :), és azért nehéz.

!!!!!!!!!!!!!!!!!!
szóval ha minden jól megy, peszachra már halahikusan is zsidó leszek.

Nincsenek megjegyzések: