szukkot van most.
a rabbi jom kipurkor nagyon szépen beszélt (máskor is, meg most is), és mondott nagyon igazat. azt mondta, hogy ha a népek értenék rosh hasana meg jom kipur igazi lényegét, akkor nem jom kipur lenne a legnagyobb ünnep, és nem akkor lennének sokan a templomban. mert rosh hasana és jom kipur folyamán az ember megítéltetik és jó esetben megtér és engesztelést nyer és jól bepecsételik az élet könyvébe a jövőr éve ,és akkor már, ha jól csinálta, nem marad más, mint ennek örvendés, mint a tiszta öröm, és szukkot ennek, az örömnek az ünnepe. szukkotkor a parancs az örvendj a te ünnepeden, örülni kell, még akkor is, ha már belefáradt az ember az addigi, őszi, embert próbáló két ünnepbe, de valóban, ah érzed, hogy miről szól, akkor könnyebb örülni, és akkor már nem is csak must, micva, hanem magától is jön. persze, én sem csinálom nyilván teljesen jól a jom kipurt meg megtérést, de valahogy ez nagyon ott volt, ez a beszéd.
és az a nagyon furcsa, hogy érzem is szukkotot és jól esik az öröm. és tényleg örülök, jó kedvem van és valahogy olyan nyugodt is vagyok, magamhoz mérten. persze ettől még nemrég volt hisztérikus rohamom (nem volt parkolóhely és késtem), de az jókedv öröm az ott van. és pénteken kezdtünk el egy méregtelenítő kúrát is, aminek örömére nem tudtam mit enni kidduson (pénteken el is jöttem róla), de a méregtelenítő miatt, bár csomó mindent nem ehetünk, jól érzem magam, mert teszek valamit just for me, és én teszem, és ez jó. olyan, mintha lelkileg megtisztultam volna és most kisuvickolom a bélbolyhaimat is. remélem a jókedv, a belső öröm kitart szukkot után is.
vasárnap, szukkot másodnapján elmentem templomba. nagyon kevesen voltak, nők sokáig csak heni meg én (axióma angliában múlatja az időt), meg később beesett még összesen három nő kiddusra. nagyon szép volt, és jó, nem zsongtak az állandó duruzsolók (duruzsoltunk mi helyettük, de amikor nem szabad, akkor mi nem). valamikor odajött a rabbi, mondtam jó reggelt (mondjuk neki már napot volt), és csak kezet nyújtott, hát megráztam. azt hiszem nagyon örült, hogy ott vagyunk, tudom, ő szereti ezt a napot, szukkot második napját, épp azért, mert csendes és bensőséges. utána a körmenetnél is odajött, megmutatta a lulávot, megfoghattuk, megmutatta hogy kell rázni (ismét kiderült, hogy sem az égtájakat, sem a jobb-balt nem vágom készségszinten), majd visszaállt a menetbe. ekkor a samesz elkezdte a rabbi vállát piszkálni a lulávjával, aki visszakardozott nekik, olyanok voltak, mint az ovisok, de közben meg csinálták ezt az ősi szertartást, pikáns volt és jó.
szeretem szukkotot. szeretem az őszt, amikor szép, lassan engedi elmúlni a nyarat, kivezeti, lassan, méltóságteljesen a színpadról. kiskoromban utáltam, csak azt éreztem, hogy a nyárnak vége, iskola és hideg jön, beláthatatlan időkre. biztos kell hozzá egy kor, hogy az ember tudja élvezni a szép levonulást, azzal, hogy én most már biztosan tudom, hogy there will be sunshine after rain, mindig. és valószínűleg ez a kicsi belső megnyugvás is hozzátesz ahhoz, hogy most ez a szukkot nagyon jó nekem. tényleg örülök (bár kiabáltam apámmal, de alapvetően féltési idegességből), és sokkal többet mosolygok, akár csak az utcán is, mint korábban. és ez is jó és ettől még jobban örülök.
a rabbi jom kipurkor nagyon szépen beszélt (máskor is, meg most is), és mondott nagyon igazat. azt mondta, hogy ha a népek értenék rosh hasana meg jom kipur igazi lényegét, akkor nem jom kipur lenne a legnagyobb ünnep, és nem akkor lennének sokan a templomban. mert rosh hasana és jom kipur folyamán az ember megítéltetik és jó esetben megtér és engesztelést nyer és jól bepecsételik az élet könyvébe a jövőr éve ,és akkor már, ha jól csinálta, nem marad más, mint ennek örvendés, mint a tiszta öröm, és szukkot ennek, az örömnek az ünnepe. szukkotkor a parancs az örvendj a te ünnepeden, örülni kell, még akkor is, ha már belefáradt az ember az addigi, őszi, embert próbáló két ünnepbe, de valóban, ah érzed, hogy miről szól, akkor könnyebb örülni, és akkor már nem is csak must, micva, hanem magától is jön. persze, én sem csinálom nyilván teljesen jól a jom kipurt meg megtérést, de valahogy ez nagyon ott volt, ez a beszéd.
és az a nagyon furcsa, hogy érzem is szukkotot és jól esik az öröm. és tényleg örülök, jó kedvem van és valahogy olyan nyugodt is vagyok, magamhoz mérten. persze ettől még nemrég volt hisztérikus rohamom (nem volt parkolóhely és késtem), de az jókedv öröm az ott van. és pénteken kezdtünk el egy méregtelenítő kúrát is, aminek örömére nem tudtam mit enni kidduson (pénteken el is jöttem róla), de a méregtelenítő miatt, bár csomó mindent nem ehetünk, jól érzem magam, mert teszek valamit just for me, és én teszem, és ez jó. olyan, mintha lelkileg megtisztultam volna és most kisuvickolom a bélbolyhaimat is. remélem a jókedv, a belső öröm kitart szukkot után is.
vasárnap, szukkot másodnapján elmentem templomba. nagyon kevesen voltak, nők sokáig csak heni meg én (axióma angliában múlatja az időt), meg később beesett még összesen három nő kiddusra. nagyon szép volt, és jó, nem zsongtak az állandó duruzsolók (duruzsoltunk mi helyettük, de amikor nem szabad, akkor mi nem). valamikor odajött a rabbi, mondtam jó reggelt (mondjuk neki már napot volt), és csak kezet nyújtott, hát megráztam. azt hiszem nagyon örült, hogy ott vagyunk, tudom, ő szereti ezt a napot, szukkot második napját, épp azért, mert csendes és bensőséges. utána a körmenetnél is odajött, megmutatta a lulávot, megfoghattuk, megmutatta hogy kell rázni (ismét kiderült, hogy sem az égtájakat, sem a jobb-balt nem vágom készségszinten), majd visszaállt a menetbe. ekkor a samesz elkezdte a rabbi vállát piszkálni a lulávjával, aki visszakardozott nekik, olyanok voltak, mint az ovisok, de közben meg csinálták ezt az ősi szertartást, pikáns volt és jó.
szeretem szukkotot. szeretem az őszt, amikor szép, lassan engedi elmúlni a nyarat, kivezeti, lassan, méltóságteljesen a színpadról. kiskoromban utáltam, csak azt éreztem, hogy a nyárnak vége, iskola és hideg jön, beláthatatlan időkre. biztos kell hozzá egy kor, hogy az ember tudja élvezni a szép levonulást, azzal, hogy én most már biztosan tudom, hogy there will be sunshine after rain, mindig. és valószínűleg ez a kicsi belső megnyugvás is hozzátesz ahhoz, hogy most ez a szukkot nagyon jó nekem. tényleg örülök (bár kiabáltam apámmal, de alapvetően féltési idegességből), és sokkal többet mosolygok, akár csak az utcán is, mint korábban. és ez is jó és ettől még jobban örülök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése