újabb héberóra. kiderült, hogy amit múltkor tanultunk, az csak az írásos forma. van még a nyomtatott, amit mi nem írunk, mert azt nem írják, ellenben minden könyvben az van (gyanús is volt, hogy a tanult betűket nem láttam az imakönyvben). tehát ha nem írok, és nem más által kis kacsóival írott szöveget nézek, hanem olvasok (ami az idő nagy részében lesz), akkor azok a betűk, amiket megtanultam, azok nem lesznek hasznomra, ellenben a nyomtatott formájuk, amik viszont a biztonság kedvéért alig hasonlítanak az írottra. de a nyomtatottat nem írjuk, szóval csak vizuálisan, ránézéses technikával próbálhatom megjegyezni őket.
már ez is elég lenne :), de ehhez jött még az, hogy a múltkor megtanult betűkből kettőnek van szóvégi alakja is, ami mind írásban, mind nyomtatásban máshogy néz ki, mint amit eredetileg tanultam. szóval vannak betűk, akiknek két alakja van, vannak olyanok, akiknek négy.
és már ez is elég lenne, de ekkor kiderült, hogy ugye vannak a magánhangzók, amiket kis pöttyel, aláhúzással és ki tudja mi mindennel jelölünk, de ezeket csak írásban tesszük ki, illetve néha nyomtatásban, de ha nem tesszük ki, akkor ha nem ismerem az adott szót vagy a kontextusból nem tudom kikövetkeztetni, hogy mi lehet az, akkor ősz koromig próbálkozhatok, akkor sem fogom tudni, hogy az adott, néhány mássalhangzóból álló szó között van-e és ha igen, milyen magánhangzó.
és már ez is elég lenne, de ekkor még kiderült az, hogy azért nem eszik olyan forrón a kását, mert ha mégis, mondjuk i-t akarok odatenni, akkor odateszem a kis pöttyöt alulra, hogy legalább én tudjam, de azért van utána egy jud is, amit nem j-nek, hanem i-nek ejtünk, de nem azért, mert attól lesz i, mert vagy pötty vagy mássalhangzó és jud az i hang, de mégis, néha mindkettő ott van. meg ugye az alef, aki néha a, néha e, néha nem ejtjük stb.
szóval vicces kis nyelv ez.
a füzetem egyelőre rovásírásra hasonlít, még mindig rajzolok írás helyett. az egyik legnehezebb az, hogy nem folyóírás, bár állítólag lehet azt is, de nem szoktak, szóval emiatt, és mivel a betűk egyforma nagyok (nincsen kis meg nagybetű) és némelyik több vonalból áll, amik nem érnek össze, szóval mindemiatt kicsit egybefolyik, jó nagy lukakat kell kihagynom az egyes szavak között ahhoz, hogy lássam, hol kezdődik az egyik szó és hol van vége a másiknak.
de legalább nincsen lágyságjel :)

2 megjegyzés:
ufff....
lesz mit pótolnom a kihagyott óra után :-)
segítünk, azért vagyunk... :)
Megjegyzés küldése