szóval mikor a bet din utáni pénteken voltunk templomban, és bementünk, és meglátott a rabbi, mosolygott és láthatóan nagyon örült nekünk. akkor éreztem, hogy tényleg, neki is fontos volt és ő is tényleg örül, hogy mi is részesei lettünk ennek a világnak. a drósénél arról beszélt, hogy a fokozatosság az szép és jó és üdvözlendő, és gyakran jobb, mint a durr bele. és hogy vannak olyanok, kik egyszer csak elhatározzák, hogy zsidóbbak lesznek, és akkor vigyázni kell, hogy hogyan teszik, és hogy talán jobb az, ha lassan, fokozatosan, micváről micvára tartja be az ember, mintha hirtelen nekiugrik, mert akkor talán úgy végződik a kaland, hogy az ember távolabb lesz a zsinagógától, mint mikor kezdte az egészet. és mondtuk egymásnak axiómával, hogy ez olyan, mintha kicsit nekünk szólna. és utána, kiddus után odajött a rabbi, és mondtuk neki, hogy úgy éreztük, mintha nekünk szólt volna és mosolygott és mondta, hogy igen, így van. szerdán, bet din után megkérdezte, hogy jövünk-e.

azt hiszem, nekünk írta akkor a drósét.